Van valami nyugtalanító abban, hogy az ember a testvérként szeretlek kategóriából átvándorol, a sokkal intenzívebb alig várom, hogy megint megcsókoljalak kategóriába.

Én már csak ilyen vagyok. Vagy rögtön felejtek vagy egyáltalán nem felejtek.

Nehéz feldolgozni olyasvalamit, ami rajtad kívül álló okokból történik, de téged érint. Ha az exem meghalt volna, akkor abban a tudatban kellene feldolgoznom az eseményeket, hogy szeretett. De így, hogy gondolkodás nélkül lecserélt valaki másra, így csak azt érezhetem, hogy becsapott.

Hiányod több, mint testi vágy. Hiányzik a pofácskád, a dumád, a szertelenséged, a vérfagyasztó vesébe látásod, a váratlanul kimondott igazságod, az őszinteséged, a naivitásod, a rád törő fáradtságod, amikor azt mondod a telefonban, hogy menjünk aludni, a visszafoghatatlan kacagásod, a magabiztos tehetséged, a kétségbeesésed, az agyad, az egyéniséged. Újra kezdeném az életet, érted.

Megfutamodtál minden fontos dolog elől az életedben, mert ez egyszerűbb volt, mint maradni és megélni.

Az életben a legnagyobb boldogság, ha biztosan tudjuk, hogy szeretnek minket.

Amit teljes szívéből mond az ember, az nem lehet üres frázis.

Az ő társaságában éreztem csak igazán, hogy élek, benne élek és ő bennem él.

- Harmadszorra mondom, hogy szeress.

- Késő, egyszer kellett volna.

Nem akarok rabja lenni az érzéseimnek. Használni akarom őket, élvezni és uralkodni rajtuk.

Minden neked írott levelem szerelmes levél volt. Mi más is lett volna? Most már tudom, hogy mindegyik, kivéve ezt, rossz szerelmes levél volt. A rossz szerelmes levelek azt kérik, hogy viszont szeress, a jó szerelmes levelek viszont nem kérnek semmit. Büszkén jelentem, hogy ez az első jó, neked írott szerelmes levelem, mert semmit nem kell tenned. Már megtettél mindent. Elég emlékem van rólad ahhoz, hogy örökké kitartson.

Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk. Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még, ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok belőled és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. Hogy, mintha még a démonaink is hasonlítanának. Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy hogy mondjam, érezzem a saját súlyomat.

Az ember akkor szeret valamit, ha elfogadja benne azt, amit nem szeret.

Az évek során olyan bensőségessé, meghitté váltunk egymás számára, hogy ha néhány órára el kell válnunk, valósággal fájlaljuk a másik hiányát. Ez az érzés sokkal több, mint a szerelem.

- Mi az, amit nem tennél meg semekkora összegért?

- Nem mondanék le az elveimről, az elképzeléseimről. Az elveknek nincs ára, nem eladók.

Anyukám mindig mondogatta, hogy ha nagy leszek, az lehetek, ami akarok. Színésznő, orvos, tanár vagy énekes, bármi. De anyukám tévedett. Sohasem lehetek az ő barátnője.

Amint megszeretsz valakit, többé nem tudsz logikusan gondolkodni róla.

Én nem tudok egy olyan világban élni, amelyikben te nem létezel.

Noha nem vagyok futurológus, magabiztosan állítom, mindhalálomig ellenállhatatlan leszel számomra.

Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni, a másikra.

- Szeretlek.

- Most már te vagy az életem.

Nekem te vagy az életem. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, aminek az elvesztése fájdalmat okozna.

Szeretlek, gondoltam. De nem mondtam ki. Nem attól tartottam, hogy az arcomba nevet. Ehhez ő túl kedves. Sokkal komolyabb dologtól rettegtem. Attól, hogy nem mondaná, hogy ő is.

Soha többé nem megyek a szívem után már.

Az idő megszűri az ember érzéseit.

Gőzöm sincs, hol leszünk majd 20, 40 vagy 50 év múlva. Nem tudom kivé válunk. Nem tudom, hogy képes leszek-e neki megadni mindazt, amire vágyik. Millió dolog van, amiről fogalmam sincs. De egy dolog holtbiztos, hogy szeretem őt és szeretni is fogom. Hajnaltól napnyugtáig, az életem végéig.

Sohasem beszéltek arról, hogy szeretik egymást. Úgy nőttek fel egymás mellett, mint két fa, amelynek gyökérzete közös talajban, ágazata a levegőben, illata az égben keveredik össze. Csak az a vágyuk volt közös, hogy inkább választották volna a halált, mint azt, hogy akár egy napra is elváljanak egymástól.

Ne feledd, a rabod vagyok.

Én se voltam soha szerelmes. Ezt még sohase éreztem, amit tőled érzek, szerelem.

- Egész életemben olyan voltam, hogy ha valamire vágytam, megszereztem és soha semmire nem vágytam jobban, mint ennek a nőnek szerelmére.

- Sok gazdag emberrel meg kellene értetni, hogy az egész világot nem vásárolhatják meg, ugyanis nem minden eladó.

Azelőtt azt hittem, hogy csak nő képes lemondóan, szinte alázattal szeretni, mert ez a tulajdonság törvényszerűen a nő lényéhez tartozik. Nem, be kellett ismernem tévedésem.

Soha nem láttam meg benne többet, mint amennyit előszörre láttam, mert már akkor láttam mindent. Az egész lényét, amibe beleszerettem és sosem tudtam megmagyarázni miért.

Sosem tudtam ellenállni neked és még mindig nem tanultam meg, hogy kell.

- Tudod, mindenki számára sokkal könnyebb elfogadni a magányt, ha az egykori társunk ugyancsak magányos.

- De, hogyha másvalakivel boldog, az olyan, mintha szíven döfnének.

Azt mondtad, hogy a szerelmesnek lenni kifejezés elavult, értelmetlen. De végül megértetted, mert szerelmes lettél belém.

Az összes szeretet közül az számít igazán, amit nem viszonoznak.

Az igaz szerelem talán megér néhány hasra esést és horzsolást.

Valakinek a hiányát az apró dolgokból vesszük észre igazán.

[Saját kép]