- Néha annyira szeretnék újra kislány lenni, szaladni a fűben, elesni és sírni.

- Miért lenne ez jó?

- Azért, hogy ne fájjanak azok a dolgok, amik most. Hogy elbújhassak az oszlop mögé, ha olyan jön, akivel nem akarok beszélni. Hogy nyelvet öltsek arra, akit nem szeretek.

A nőknél van, amit mondanak. Van, amit gondolnak és van, amit tesznek, de ez a 3 dolog sosem hasonlít egymásra.

- Ó, a kamaszbánat. 

- Igen, az milyen kedves tud lenni.

Nem, nem kedves. Miért gondolják, hogy kedves, ha sírógörcsöt kapok éjjel, ha bedagadt szemmel ébredek és nincs étvágyam? Egyáltalán nem kedves, tragikus. Egész végig némán ültem és a szüleimet hallgattam, akik mókásnak tartják, hogy éppen meghasad a szívem.

Olyan természetesen szeretlek, ahogy lélegzem.

Mindannyiunk életében van egy beteljesületlen szerelem. Nem véletlenül, mikor rátalálunk, rájövünk hogy megtaláltuk azt, akit kerestünk. Akit életünk végéig szeretni fogunk és rájövünk arra, hogy mi sosem lehetünk együtt. Abban a pillanatban szétesünk, ránk tör a sírás és órákon keresztül a padlón feküdve, kisírt szemekkel meredünk magunk elé és azon gondolkodunk, hogy miért pont velünk történik ilyesmi. Hát azért, hogy megtudjuk, hogy igazán tudunk szeretni. Bármennyire is fura, de a szerelem fájdalmas dolog, de egyszer jönni fog valaki, aki segít túllépni rajta és talán jobban fogod szeretni. Csak rá fogsz gondolni, a szabad óráidat vele, csak vele akarod majd tölteni. De majd, ha meghallasz egy régi számot, eszedbe fog jutni ő és azok az idők, amikor még vele voltál. El fogsz gondolkozni azon, hogy ő vajon túllépett-e már rajtad, de ez örök titok marad. Ő már a múltad és ne akard, hogy a jövőd legyen. Mert, ha belegondolsz, nem hiszem hogy a jövődet a padlón sírva akarod tölteni, miatta.

Nem volt olyan pillanat, amikor kevésbé kellettél volna, kevésbé akartalak volna vagy kevésbé szerettelek volna. Csupán olyan volt, hogy kevésbé mutattam ki.

Csak azért, mert a múltad néha megveregeti a vállad, még nem kell hátrafordulnod.

Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek, hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni, mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni és ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem te vagy, hanem ő.

A megbocsátás nem állítja helyre automatikusan a kapcsolatot, de megnyitja előtte a lehetőséget.

Üresek a napok, a mosolyod nélkül.

Minél erősebb egy érzelem, annál nehezebb kifejezni.

- Miért vagy olyan ideges? Ő csak egy barát és megölelt.

- Azért, mert egy pillanatra az életemet tartotta a karjaiban.

Az ujjaim közti hely, pont az, ahová a tieid tökéletesen beleillenek.

Lehet azt mondani, hogy majd lesz másik. De, ha mind a ketten szeretjük egymást, miért ne lehetnénk együtt továbbra is és harcolni a problémák ellen együtt?

Tudod, mi a legrosszabb? Gondolkozni. Ha jó dolgokra gondolsz, hiányérzeted lesz, ha rosszakra, akkor elmegy a kedved.

Láttam már a legrosszabb oldaladat és mégis azt gondolom, hogy te vagy a legjobb.

Láttalak már kiöltözve, láttalak már az iskolás ruháidban. Láttalak már meztelenül, láttalak már az edző ruhádban, kócos hajjal. Láttalak már sírni, mosolyogni, nevetni, idegesen. Láttalak már aludni, ébredezni, bolondosan, élettel telien és mindig ugyanúgy szerettelek.

Ha rád nézek, nem csak egy srácot látok, hanem egy világot, egy történetet, egy kalandot, egy randit, egy csókot és végül az életet.

A távolság az egyetlen dolog, amit utálok közted és köztem.

Az életnek se keze, se lába, mégis tőle kapod a legnagyobb pofonokat.

Szeretlek, az egész életedet megváltoztatja ez a szó.

Ha egy fiú képes abbahagyni a videojátékot, csak hogy válaszoljon az üzenetedre, az a fiú tényleg szeret.

Az a lány akarok lenni, akit félsz elveszíteni. A lány, aki nélkül nem tudsz élni. A lány, akire mindig gondolsz és akit örökké szeretni fogsz.

A legrosszabb érzés a világon az, amikor egyszerre szeretsz és utálsz valakit és nehéz csak nézni, ahogy a dolgok megváltoznak, miközben te csak annyit akartál, hogy a régiek maradjanak. Vicces, de butaság is, hogyan akarsz egyszerre mindent és semmit. Őrültség, amikor el akarod engedni, de még mindig kitartasz mellette és amikor pedig tovább akarsz lépni, de ott maradsz, ahol elkezdted. Amikor az érzések jönnek és mennek, és nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz. Amikor annyi mondanivalód van, de nem tudod, hol kezd el. Amikor annyira akarod őt az életedben, de csak annyit tehetsz, hogy egyre messzebbre és messzebbre lököd magadtól. Nehéz visszagondolni, hogy milyenek voltak a dolgok régen, aztán rájuk nézni, hogy milyenek most és ráébredni, hogy a dolgok már mások és soha nem lesznek ugyanolyanok, mint akkor. Azt mondogatod magadnak, hogy nem éri meg, de ha tényleg nem számítana, akkor nem töltenél annyi időt azzal, hogy ezen gondolkodsz.

Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted, hogy szeret és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat és megtanulunk a pillanatban élni és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most.

Az egyetlen dolog, amit megbántam veled kapcsolatban, az az, hogy hagytam, hogy megváltoztass. Olyan ember lett belőlem, amilyen sosem akartam lenni és már soha nem kaphatom vissza a régi énemet.

Első pillanatban még azt hittem, örökre csak barátok leszünk, de azt nem hittem, hogy egyszer majd beléd szeretek.

Tudom, milyen érzés az, hogy mintha ott sem lennél, amíg ő rád nem néz, meg nem érint vagy nem süt el egy viccet a károdra. Csak, hogy mindenki lássa, hogy vele vagy, az övé vagy.

Ha velem vagy, az agyam kikapcsol és csak a szívem működik.

Első nagy szerelem az, aki mellett felnősz, mindent érte teszel, ő az első mindenben. Aztán minden álmod, kártyavárként omlik össze. Az ő álmaiban már nem te szerepelsz. Végre te magad leszel az első a saját életedben. Megbocsájtasz és próbálsz felejteni. Majd szépen lassan egy újabb csónakot engedsz a közeledbe, ami melletted halad egy irányba.

Megbocsátottam neki és ezzel megengedtem, hogy újabb hibákat kövessen el.

Nem kell, hogy ugyan azok legyenek a szokásaink, nem kell hogy mindig mind a ketten ugyan azt csináljuk. Mások vagyunk, épp ezért illünk össze.

- Még mindig haragszol rám?

- Nem.

- Biztos vagy benne?

- Soha nem haragudtam rád.

- Mit éreztél?

- Fájt.

Minden férfi meg tud változni, ha van kiért.

- Sírsz?

- Nem, csak belement valami a szemembe.

- Mi?

- Egy emlék.

Soha nem szerettem még így senkit, mint téged, de soha nem is szenvedtem ennyit, mint érted.

Te olyan vagy nekem, mint az éjjelnek a csillagok, a szívnek a dobbanás, a fának a lombja, a háznak a teteje, olyan nélkülözhetetlen.

Ahogy rám nézett, tudtam mit gondol, tudtam mit érez, hiába próbálta meggyőzni saját magát az ellenkezőjéről, nyakig benne volt és vele együtt én is.

Az érzések, amik visszajönnek, azok soha nem is tűntek el.

- Mondd, hogy madár vagyok.

- Nem.

- Mondjad.

- Madár vagy.

- Most mondd, hogy te is madár vagy.

- Ha te madár vagy, akkor én is.

A szerelem kihozhatja belőlünk a legjobbat. Magabiztosságot a továbblépéshez, bátorságot hogy elmondjuk az igazat, erőt a kitartáshoz. De néha nem az lep meg minket a legjobban, hogy mit hoz ki belőlünk a szerelem, hanem hogy ki hozza azt vissza.

- Kerültél már olyan helyzetbe, amikor pontosan tudtad, hogy mi fog történni? De ettől függetlenül, mégis belemész és akkor megtörténik az, amitől tartottál, mérges vagy magadra, hiszen előre tudtad.

- Nem.

- Hogy csinálod?

- Sosem azt teszem, ami elvárható. Ettől érdekes az élet.

A szerelem lelki, érzelmi és szexuális kötelék.

Olyanok vagyunk, mint Mickey és Minnie, összetartozunk.

Csúnya vonás a férfiakban, hogy szégyellik a szívüket, de jobb lenne, ha az eszüket szégyellnék, az gyakrabban hibázik.

Jön egy nap, aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit. Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami és este már másként gondolsz a következő reggelre, mert abban a reggelben már nem csak kötelezettségek várnak rád, hanem más is. Valaki más, aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyűg a feladat és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd a hangját, érezd az érzéseit, láthasd a szemeit. Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni kincseidből, hogy szebbé tehesd életét és a reggel többé már nem nyűg, a reggel többé nem kötelesség, a reggel már ő. Létezik ilyen reggel.

Semmi sem úgy működik, hogy puszit adunk rá és már nem is fáj.

- Miért nem hagyod, hogy az emberek meglássák benned a jót?

- Mert, ha az emberek jót látnak, akkor el is várják azt és én nem akarok mások elvárásai szerint élni.

- Mit akarnak a nők?

- Ruhákat.

- És még?

- Olyan bonyolult, hogy az egész életed azzal töltheted, hogy kiderítsd.

- Még mit adhatunk a nőknek, mi férfiak?

- Szeretné, ha tisztelnéd, meghallgatnád, megértenéd. Virágokat szeretne, nevetni akar és megbízni benned, de semmiféleképpen se azt, hogy kiszámítható legyél. Szeretné, ha értékelnéd őt és néha azt szeretné, hogy fogd be a szád és ne akarj mindent helyrehozni.

- Ez borzasztó nehéz lesz.

- De, ha tényleg igazán szereted, akkor hidd el, megéri.

Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó, mégis szeretlek.