2014. március 31.


Már megint egyre jobban benne vagy a napjaimban. Megint te töltöd ki a magányos pillanatokat, te fogod meg a kezem egy-egy elvétett gondolatmenetnél. Te ülsz a szék másik oldalán és a másik villa is nálad van. Mint egy börtönbe visszakerült rab úgy érzem magam, ismét Ariadné fonala megint hozzád vezetett. A titkok már befeketítették az összes csillagot, de a sötét égbolt alatt is a te hangod hullámai ömlenek ki a telefonomból. A deja vu érzések egyre csak verik a szívem kamráit, én meg még mindig várok a válasszal, hogy beengedjem őket vagy most vegyek egy nagy levegőt és újra zárjalak ki magamból pont ugyanúgy, mint anno majdnem egy éve tettem. Szeretném hibásnak érezni magam, de nem az én bűnöm, hogy még mindig ilyen ellenállhatatlan a szád szélén bujkáló mosoly, amit nekem szánsz, teljesen más irányba nézve.

Ha elesel, én mindig itt leszek.

Mintha egyek lettünk volna. Amikor mondani akartam neki valamit, ő kinyitotta a száját és elmondta ugyanazt. Utána voltak azok a pillanatok, amikor a mellkasán pihentem és hallgattam a szívverését. Majd rájöttem, hogy a szívünk egyszerre ver. Nekem megadatott az a lehetőség, ami keveseknek, hogy Isten direkt az én kedvemért alkotott egy embert, csak nekem.

2014. március 30.


Olyan könnyű azt gondolni, hogy azoknak az embereknek, akik fontosak nekünk, valahogy felfüggesztődik az életük, ha nem vagyunk a közelükben. Hogy valójában csak akkor kelnek életre, amikor velünk vannak és igazából nem léteznek nélkülünk.

Legyek én neked az, ami te nekem vagy.

A csókja lágy volt, végtelenül gyengéd. Mélyen felkavart, a pulzusomat az egekbe lökte. Ártatlan volt, bensőséges, a lelkemet perzselte, ahogy hátradöntötte a fejemet, hogy felfedezzen, mintha most csókolóznánk először. Talán így is volt valójában.

2014. március 29.


Annyi idő után végre újra azt éreztem, hogy élek. Magasba emeltél. Újra és újra összeért a kezünk. Utólag már könnyű okosnak lenni, de mintha már akkor tudtuk volna, hogy összetartozunk. Vagy legalább is dolgunk van egymással. Jövőnk van, legyen az akármilyen mocskos és beteges, és tartson akármeddig.

Veszekedtem, nevettem, szerettem vagy sírtam, bármit csináltam is, ha vele csinálhattam, nem akartam máshol lenni.

Egy férfit úgy tudsz biztosan megtartani, ha a karodba zárod.

2014. március 28.


Megtehetnéd a kedvemért, hogy lábujjhegyen távozol. Halkan csukod az ajtót az életemre. Elmész szépen és nem kukucskálsz, nem kell, hogy lásd mennyire fáj.

Az élet mindig felajánl egy második esélyt, holnapnak hívják.

2014. március 27.


Minden erőmmel azon leszek, hogy elfelejtselek, hogy megszabadítsam magam a gondolatoktól, a rólad szóló emlékekről. Mert ez így nem mehet tovább. Nem vagyok képes tovább várni rád.

- Minden embernek van lelke?
- Ha nem fáj, akkor nincs.

Azóta, hogy megismertelek, sok-sok éve, nem telt el nap, hogy nem gondoltam rád. De most, hogy újra itt vagy velem, nagyon szenvedek. Minél közelebb kerülök hozzád, annál rosszabb. A gondolat, hogy egyszer el kell válnunk, szinte fojtogat. Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál és félek a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek érted bármit, ha te is úgy szenvedsz, ahogy én. Nagyon kérlek, mondd meg.

Életünk során előfordul, hogy nemet kell mondanunk valakinek, hiába is vágyunk rá az életünknél is jobban.

2014. március 26.


Kétféle vonzalom van. Az egyik a szerelem, a másik a vágy.

Néha nem tudjuk a múltat egyszerűen elengedni. Máskor pedig bármit megtennénk, csak hogy elfeledjük végre és néha valami újat tudunk meg a múltról, ami mindent megváltoztat a jelenben.

- Minden út egyfelé vezet. 
- Hova?
- A kiábrándulásba.

2014. március 25.


Minden mese úgy végződik, hogy összejönnek, az enyém nem.

Egy dolog úgy elszaladni, hogy van, aki fusson az ember után. Egészen más dolog egyedül rohanni a semmibe.

Lehetetlen igazán boldognak és sikeresnek lenni, ha folyton azért küzdünk, hogy figyeljenek ránk. Azáltal, hogy különválasztjuk a figyelmet a szeretettől, lehetővé válik, hogy azért szeressük az embereket akik, nem azért, amit értünk tesznek.

2014. március 24.


Amikor még az utolsó üzenete a mobilodban van, amikor minden közös kép láttán a szemedből egy könny kicsordul, amikor a mosolya még előtted lebeg, amikor tudod hogy ezt a mosolyt többé nem nézheted, amikor eszedbe jutnak a szép pillanatok, amikor rájössz hogy soha többé nem lesztek boldogok együtt, amikor észreveszed hogy vége, már nincs veled, akkor jössz rá, hogy hiányzik és a világon mindennél jobban szereted. Haragszol arra, akit el kell felejtened és rádöbbensz arra, hogy még jobban szereted. Gyötörni akarnád, de nincs hozzá erőd, mert tudd meg, hogy még mindig szereted őt.

Becsukom a szemeimet és azokra a napokra gondolok, amikor nem voltam mindig egyedül.

A beteljesületlen álomnál csak egy rosszabb van, ha az álom beteljesül, de csak futólag.

2014. március 23.


Lehetséges volna, hogy az otthon egy személy, nem pedig egy hely?

Nem értetted meg soha, hogy ki voltál nekem. De, tudod mit? Ne is értsd meg már.

A legtöbb ember azért nem kapja meg, amit akar, mert maga sem tudja mit akar.

Én mindig bocsánatot kérek, ez egy rossz szokás.

2014. március 22.


Az élet nem más, mint döntések sorozata és nem mindig döntünk jól.

Kétféle ember létezik. Az egyik megpróbálja felépíteni a jövőjét, a másik pedig megpróbálja újraépíteni a múltját.

2014. március 21.


Emlékszel rám? Én voltam az, aki fogta a kezed végig, aki vezetett téged, amikor elveszve érezted magad, aki melletted volt, amikor senki más. Aki szeretett és nem várt el cserébe semmit, csak hogy te is szeress. Sosem ítéltelek el. Minden, amit tettem érted volt. Azt hittem, hogy megérted, hogyan érzek irántad, de most már azt hiszem tévedtem. Szerintem sosem voltam neked elég jó vagy méltó ahhoz, hogy a tiéd legyek. Azt hiszem túl vak voltál, hogy észrevedd mit kínálok fel. Csak megbántottál, miattad sírtam és ellöktél, miközben én minden porcikámmal maradni próbáltam. De nem maradhatok többet, hogy is maradhatnék, amikor már nem akarsz engem, nincs rám szükséged vagy nem szeretsz többé? Vagy egyáltalán szerettél valaha? A te boldogságodat mindig az enyém fölé helyeztem, de azt hiszem most az egyszer inkább magamra kellene gondolnom, nem rád. Megérdemlem, hogy boldog legyek. Jobbat érdemlek, tényleg.

Pont ez a baj veled, van eszed, de nem él a szíved.

2014. március 20.


Sokat gondolkozok rólunk, miközben a mi nem is létezik.

Ezerszer kedvem támadt megfogni a kezét és ezerszer nem csináltam semmit.

A pasikat leginkább a cipőkhöz tudnám hasonlítani, a nőket mindkettőhöz misztikus vonzódás fűzi. Van, amelyik azért tetszik mert designes és irtó drága, van amelyiknél csak a centikre hajtunk és persze ott vannak azok a darabok, amikkel hosszú távra tervezünk. Néha bevállalunk olyan egyedeket, amelyek totál ellentétei a személyiségünknek, mondván hogy egy próbát megér. Aztán ott vannak azok, amikkel az elején minden csodás, de a felénél már sírsz és szitkozódsz, hogy hazavitted. Amikor minden kötél szakad kidobod, de akkor már késő, hiszen maradandó sebeid lettek tőle. Megesküdsz, hogy soha többet rá sem nézel hasonlóra, de végül mégis újra csapdába esel. Kell pár év tapasztalat, amire megtanulod, mi az, ami jó neked. Persze léteznek kellemes meglepetések is, amiktől eleinte ódzkodsz, mert túl magas, túl lapos, túl otromba, túl öreg/fiatal vagy hozzá, aztán belebújsz és el sem tudod képzelni, hogy lehet ennyire kényelmes és kedvednek való. Végül létezik a tökéletes, amelybe első látásra beleszeretsz aztán felpróbálod és le sem akarod venni többé.

- Egyébként, ha elfogadsz egy tanácsot, szerintem engedd el és ha ő is szeret, akkor majd magától visszajön. 
- Gondolod? 
- Egészen biztos vagyok benne. 
- De, várj. Azt mondtad, ha szeret, akkor visszajön és ha nem szeretne? 
- Akkor legalább elengedted.

2014. március 19.


Világéletemben egy boldogságtól fűtött szerelemre vágytam. Olyan regényesre és olyan drámaira, mint amilyen csak a filmekben van. De rá kellett döbbennem, hogy a férfiak nem hisznek abban, hogy a mesék valóra válhatnak.

Egy nő soha nem felejti el az első szerelmét, bárhogy is végződött a dolog.

Felébredtem egy reggel, belenéztem a tükörbe és nem láttam magamat. Vissza nézett rám egy lány, aki folyton csalódott és csalódást okozott másoknak. Csak néztem és néztem őt, próbáltam elképzelni a jövőjét. Látni akartam milyen lehet egy boldog kapcsolatban, csak egyetlen mosolyt akartam látni az arcán. De nem láttam semmit, csak egy nagy sötét foltot. Tényleg ez vár rám? Reggelek, amikor nem érzem, hogy mi köt az élethez? Miért fáj, hogy mindenki tovább lép? Talán csak a mai nap. Felnőttünk. Minden egyes nappal távolabb kerülök tőled és egyre biztosabban tudom, hogy nem fogsz visszajönni. Néha már görcsösen boldog akarok lenni, mindegy hogy kivel és mikor. ezzel meg az a baj, hogy nincs itt senki, mert valaki, aki egy kicsit is érdekelt, fejvesztve menekült el. Eltűnt minden, amiben hittem, mert a többieket elnyeli a boldogság fullasztó tengere.

Látni fogom, kiáltom amikor fölébredek és nagy vidáman belehunyorgok a reggeli napba. Látni fogom és már nincs egyéb kívánságom arra a napra. A találkozás reménye mindent elnyel.

2014. március 18.


Sosem tudom meg, hogy mi voltam neked. Barát, akit mindennél jobban szerettél. Szerelem, akit soha nem akartál elérni és elismerni vagy csak egy lány, aki olyan hülye volt, hogy bedőlt neked.

Látod? Én örökre az maradok, akit akartál, de nem kaptál meg. Aki akart, de nem kapott meg. Akivel lehettél volna, de nem voltál. Aki lehetett volna veled, de nem volt. Én leszek számodra minden, ami lett volna, ha...

Szerettem, aki volt. Utálom, aki lett.

2014. március 17.


Mostantól úgy fogok rád tekinteni, mint egy halottra. Sírni fogok utánad, emlékezni fogok minden átélt pillanatunkra, sajnálni fogom a pillanatokat, amikor megbántottalak. De sosem fogok reménykedni benne, hogy esetleg visszajössz.

Egyszer egy álom voltál, aztán a valóság, most pedig csak egy emlék.

2014. március 16.


Nem azt fogom szeretni egy nap, akinek lenyűgöz a jósága, hanem akinek megértem a sötétségét.

Ne fáraszd magad valamivel, ami nem működik. Megjavíthatod, dolgozhatsz rajta, de ha azt látod, semmi értelme és minden csak rosszabb lesz, akkor fogadd el, hogy nem működött. Ezer másik út van még. Tudnod kell, hogy mikor van vége és elfogadni sem árt.

Neked vessző, nekem pont.

Ha szinte benne élsz valakinek a fejében, utána nehéz elviselni a csendet, beengedni egy új embert a gondolataidba, megbízni benne.

2014. március 15.


Tudod, hogy mi volt a legkeményebb része a kapcsolatunknak? A pillanat, amikor felfogtam, hogy én nem akarhatok vele lenni.