Miként mondod meg egy ilyen férfinak, hogy most én vagyok az, aki meg akarom tanítani valamire és simogatásai közben meg akarom értetni vele, hogy a sors nem béklyóba köt, hanem szárnyalni segít.

Szerintem a szerelem olyan, mint egy dal. Néhány szerelmi történetnek hosszan tart a közepe, nagy crescendókkal, majd a végén jön egy szóló. Néhány dalnak hirtelen lesz vége, mindenféle ok nélkül. Egy háromperces szám, amit először csak játszol, játszol, játszol. Majd egyszer csak hallod ezt a dalt, la-la-la, miközben teát főzöl vagy fogat mosol, aztán úgy érzed, hánynod kell. Nekem a dal sosem avult el.

Létezhet szerelem fájdalom nélkül? Régen azt gondoltam, hogy igen, nekem könnyű volt a szerelem. Most azt gondolom, nem. Hülye voltam és most nem szeretem a szerelmet, nem barát.

Vágyhatsz rá, ha már késő. Akarhatod, ha már nem a tiéd. Megszakadhat a szíved érte, miatta, felette, ha egyszerűen már késő, akkor késő. Közben meg vele minden könnyebb lenne, szebb, egyszerűbb, de hiába. Az érzés, ami életben tartott, ami minden rosszat képes volt kiverni a fejedből, most elillant, másnál keresi az új helyét, sőt talán már meg is találta. Vajon még hányszor nyitjuk ki későn a szívünket? Ugyan még meddig kell várnunk, türelmesen, kitartóan, miközben csak azt szeretnénk, hogy maradjon, szeressen, hogy teljessé tegye az életünket.

Az igazi férfi nem a világ legszebb nőjét szereti, hanem azt, aki az ő világát a legszebbé teszi.

Rettenetesen nehéz lesz téged elfelejteni és még nem is tudom, hogy valaha rászánom-e magam.

Az írás az egyetlen fájdalommentes módja a várakozásnak. Hát írtam neked. Ebben a levélben mindent leírtam, amit érzek. Elolvasod, aztán kimész a fövenyre és a tenger partján mindent újra átgondolsz, és meg fogod érteni. Lehet, hogy egy óráig tart, lehet hogy egy napig, nem számít. Végül visszajössz a fogadóba, feljössz a lépcsőn, kinyitod az ajtómat és egy szó nélkül a karodba veszel, és megcsókolsz. Tudom, ostobaságnak tűnik. Pedig örülnék, ha így történne. Szép módja a pusztulásnak, beleveszni a másiknak a karjába.

Ha épp olyan erősen gondolsz rám, mint én rád, akkor biztos, hogy egymásra találunk.

Mi lesz velem nélküled? Létezik ennél önzőbb kérdés?

Mintha egy kihalóban lévő nyelven beszélnénk egymáshoz, egyre kevesebb a szó.

Nézzük egymást a folyóval és felejtünk.

Nem unalmamban szerettelek vagy szeszélyből, vagy a magány vett rá. Azért szerettelek, mert minden boldogságnál erősebben vágytam rád és tudtam, hogy az élet nem elég hosszú ahhoz, hogy együtt tartsa mindazt, amit a vágy képes kitalálni önmagának.

Valamit elengedni annyit jelent, mint megváltozva tovább menni.

A szerelem eltűnik, a bűntudat soha.

Elmesélhetném csak idézetekkel. Megúszhatnám, hogy beszélnem kelljen róla.

Azt várják, hogy beszéljek róla. Elkezdem a bőrt tépdesni a számról, de nem értik, hogy ez már az.

Elfelejtünk dolgokat. Érzünk valamit. Majd eltűnik minden szó, mintha mi sem történt volna. Pedig én mindent próbáltam megtenni érted.

Inkább elfelejtem, mint hogy megbocsássak.

A szavakkal az a baj, hogy mindenkinek mást jelentenek. Ha azt mondom, hogy szerelem, egy egészen más film indul a lelkedben, mint az enyémben.

A legtöbbet magunknak hazudunk életünk során.

Nem adom meg soha többé azt az örömöt, hogy sírni láss.

Van, hogy épp arra van szükségünk, ami ellen tiltakozunk.

Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ennyit sírok miattad.

Valakit szeretni annyit tesz, mint más valakit nem szeretni.

Ha nem akarsz beleőrülni, fel kell hagyni a reménnyel, hogy egyszer még jobb lesz.

Sokszor rám nézel, mégse látod mennyit szenvedek miattad.

Én nem az emlékedet akarom, hanem téged.

Veled akarok sétálni szakadó esőben. Veled akarom megnézni a legunalmasabb filmet. Veled szeretnék takaró alá bújni, amikor dörög az ég. Veled szeretnék enni a kedvenc csokimból. Veled szeretnék könny csordulásig nevetni. Veled szeretnék feküdni a fűben. Veled szeretnék pihenni egy fárasztó nap után. Veled szeretnék aludni. Veled szeretnék tanulni, ami viccelődésbe megy át. Veled szeretnék horrort nézni, miközben szorítom a kezed. Veled szeretném kipróbálni a legmagasabb hullámvasutat. Veled szeretnék sétálni egy hosszú nyári napon. Veled szeretném nézni a csillagokat. Veled szeretnék a csúcsra érni, amikor egymás nevét kiáltjuk. Veled szeretnék mindent. Téged szeretnélek.

Néha a legkisebb dolgok foglalják el a legnagyobb helyet a szívedben.

- Hiányozni fogsz.

- Te jobban fogsz hiányozni nekem.

- Nem, ez nem így működik. Mindig nehezebb annak, akit itt hagynak, mint annak, aki elmegy. Ez tény.

A legjobb kapcsolat? Az, amikor nem tudod eldönteni, hogy az izomláz a sok nevetéstől vagy a sok szextől van.

- Mitől lesz tökéletes egy pillanat? Mi kell a tökéletes pillanatokhoz?

- Többnyire a tökéletes pillanatok során nem történik semmi és ez a semmi mégis a legszebb semmi.

Azt mondta, én vagyok a szíve és az ember nem mond le csak úgy a szívéről. Szív nélkül nem élhet senki.

- Tényleg van olyan, hogy szerelem első látásra? Különben, miért született volna annyi vers meg dal róla?

- Azt hiszem, ez olyasmi, amiben az emberek szeretnek hinni.

Néha nem az emberbe, hanem a törődésébe szeretünk bele.

Bárcsak egy Disney mesébe illő love story lenne az életem.

Százszor bocsátottam meg. Ez százszor több, mint ahányszor kellett volna.

Ha minden éremnek két oldala van, akkor biztos, hogy mi két különböző oldalon vagyunk.

- Nem bírom kiverni a fejemből.

- A fejedből vagy a szívedből?

Az én nagy döntésem, az te vagy. Te vagy az, aki mellett ébredni akarok és akivel el akarok aludni, és minden mást csinálni eközött a két dolog között. Mert végre választhatok és én választok is. Én téged választalak.

Amit éreznem kéne, semmi. Amit érzek, minden.

Rájöttem, hogy már régóta nem hiányzol. Nem hiányzik az érzés. Csak azt akartam, hogy úgy legyen.

Mellette voltam és fogtam a kezét, amikor a világ széthullott körülötte. Segíteni akartam, de nem tudtam hogyan csináljam. A legtöbb, amit tehettem, hogy mellette maradtam és mentem, amikor szüksége volt rám. Csodálom őt. Tudjátok, hogy mi a különbség közte és a többi ember közt? Az, hogy ő nem adta fel, egyetlen percre sem. Elfuthatott volna és hagyhatta volna azt is, hogy tönkre menjen az élete. Annyi mindent elviselt már a világtól, de ő tovább küzdött. Meg sem fordult a fejében, hogy feladja. Mindig a következő lépést és a megoldást kereste. Nem tudom, hogy lehet valaki ennyire erős, de majd, ha egyszer nem találok ki a végtelenből, arra fogok gondolni, hogy ő megcsinálta és ez mindig erőt fog adni nekem, hogy én is folytassam a harcot.

Ott állt a kertkapuban, sosem felejtem el, ahogy az esőcseppek megcsillantak a haján. Percekig csak álltunk és néztük egymást. Inkább éreztük, mert ez a pár méter távolság nekünk sokkal mélyebb dolgot jelentett, mint bárki másnak az egész világon. Ez a távolság magában foglalta, hogy pár lépés és ott leszek veled, csak lépnem kell és végre a karjaid közt lehetek és tudni azt, hogy tényleg így van muszáj volt kiélveznünk. Aztán tett egy lépést. Könnybe lábadt a szemem, azt hittem elájulok és hirtelen már nem éreztem semmit. Nem éreztem, hogy a kertkapuba áll, hogy mindjárt vele vagyok csak szédült velem a világ. Valami furcsa illatot éreztem mire ráeszméltem, hogy ez az ő illata, hogy ő kapott el és többé nem engedi, hogy beleszédüljek néhány méter távolságba. Csak ültünk ott a járdán szorítottam a kezét hosszú percekig és nem akartam, hogy vége legyen. Ő csak ölelt szorosan magához, bele akartam fulladni a vállaiba. Még soha nem éreztem ilyet. Már nem voltam többé üres.

Ott akartam lenni veled azokban a pillanatokban. Tudod, azokban amiket nem lehet elfelejteni.

Azt hiszem, beléd tudnék szeretni újra, szimplán csak a nézésed alapján. Nem is kérném, hogy érints meg, csak nézz. Ennyire szépen, ennyire őszintén. Tudod, mint azon a napon, amikor tudtad, hogy mi találkozni fogunk még. Látod? Mindig neked van igazad.

- És erre te? Végül mit tettél?

- Csak, amit szoktam. Elcsesztem mindent.

Csak én tudom, hogy milyen nehéz nélküled.

Egyetlen opció van, hogy visszatalálsz.