Szeretni úgy is lehet,

hogy nem mutatod meg.

Szeretni úgy is lehet,

hogy a lábad megremeg.

Szeretni úgy is lehet,

hogy csókolni nem mered.

Szeretni úgy is lehet,

hogy a könnyed megered.

Szeretni úgy is lehet,

hogy a mindened neked.

Szeretni úgy is lehet,

hogy nincsen ott veled.

Szeretni úgy is lehet,

hogy küldesz verseket.

Szeretni úgy is lehet,

hogy tudod, hogy szeret.

Szeretni úgy is lehet,

hogy viszont szeretnek.

Szeretni úgy is lehet,

ahogy én szeretlek.

[Vámos Róbert: Szeretni úgy is lehet]

Végig ugyanaz maradtam és végig ugyanarról fantáziáltam, kettőnkről. Hogy együtt élünk, valahogyan. Ennyi. A részleteket nem képzeltem el. A részletek nem érdekeltek.

- Nem vagyok hülye, csak szerelmes.

- Az már majdnem ugyanaz.

Mindig hittem az álmaimban és most úgy érzem, hogy bennük élek.

Egy nő boldog, szomorú, vicces, kedves, bunkó bárkivel lehet, de önmaga csak egy valakivel.

Még ma is bennem él, ahogyan először öleltél.

A szerelmedet örökké akarom érezni.

Szeretném, ha szeretnél. Szeretném, hogy legyen annyi erőd, hogy végig vidd velem az akadályokat és főképp azt szeretném, hogy eközben meg se forduljon a fejedben, hogy megéri-e. Szeretném, hogy legyenek annyira erősek az érzéseid, hogy minden gátlást félre tudj tenni. Szeretném, ha megértenél és szeretném, hogy vitatkozz velem a végsőkig, mert tudom, hogyha egyszer majd már nem vitatkozol, akkor az azt fogja jelenteni, hogy nincs miért harcolni. Szeretném, hogy küzdjünk. Küzdjünk azért, hogy nekünk jó legyen és ne azért, hogy másoknak. Szeretném, hogy már akkor hiányozzak mikor még el sem búcsúztam. Szeretném, hogy vigyázz rám. Szeretném, hogy elfogadjuk egymás hibáit. Szeretném, hogy néha együtt éljük újra a gyerekkorunkat gondok nélkül, vidáman. Szeretném, hogy végre életem lapjainak első fejezete lezáruljon és szeretném, hogy legyen második fejezet, amit most már nem csak én írok, hanem mi írjuk. Szeretném.

Semmi mást nem szeretnék, csak téged.

Van olyan szerelem, ami nem múlik el. Ritka, de van.

Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az igazi nem létezik, nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi és akit csak meg kell találni. De, aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne igazi. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, amelyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.

Nem tudom, hogy kinek kell hálásnak lennem, hogy megismerhettelek, de ez nem is érdekes. Annyira köszönöm neked, hogy vagy. Köszönöm a mosolyokat, a boldogságot a szívemben, a türelmet, a nyugalmat és a szeretetet. Köszönöm, hogy itt vagy, hogy fontos vagyok neked és hogy te is fontos lehetsz nekem.

A boldogság nem akkor lesz a miénk, amikor üldözzük, hanem amikor megengedjük magunknak.

A kedvenc számom következett, amikor megragadta a karom és magához húzott táncolni.

- Szeretlek.

- Részeg vagy.

- Lehet, de ezt komolyan gondoltam.

Nem tudtam válaszolni, talán nem is akartam. Helyette csak szorosan megöleltem. Megértette.

Nem az állapot számít, mert az állapot csak egy pillanat. Az a fontos, aki az állapot mögött örök. Aki akkor is fontos, ha éppen nyűgös, ha rossz kedve van, ha hisztis. Az állapot elmúlik, de ő marad. Olyannak, amilyen. Ahogyan fontos neked, ahogyan szükséged van rá, ahogyan szereted.

A kapcsolatok zöme azért megy tönkre, mert nem bírjuk ki egymás természetét. Irritál minket. Sokan úgy mennek bele egy párkapcsolatba, hogy majd megnevelem. Felejtsd el. Nem tudjuk egymást megváltoztatni. Minden szokás előbb-utóbb jellemmé válik és azt nagyon nehéz megváltoztatni. Újjá kellene születni hozzá és ez nagy ritkaság. Egyet tehetsz érte, hogy szereted.

Vajon hiányozni fog neki a fárasztásom? Az, hogy aggódtam érte? Az, hogy csak a jót akartam neki? Az, hogy féltettem őt? Az, ahogyan becézgettem? Az, hogy százszor elmondtam neki, hogy szeretem és hogy hiányzik?

A szerelem olyan béklyó, amelyet önmaga rak magára az ember. Rabságáért mégis a másikat okolja.

A szeretet kétfülű kosár és az egyikünk jobban cipeli a terheket, mint a másik.

Ha a páromat ki lehet zökkenteni, ha bármilyen külső hatás el tudja bizonytalanítani, akkor nem fog működni a kapcsolatunk. Akkor ez nem igazi szövetség. Olyan férfi legyen mellettem, aki vakon megbízik bennem.

Az én fejemben nincs szomorú és vidám, ezek a dolgok együtt léteznek a világban. A szomorúság számomra örömöt is jelent, hiszen mély érzelmeket ezekben az állapotokban lehet a legjobban megélni.

Az élet vesszők, nem pedig pontok sorozata.

Megvan a módja, hogyan különböztesd meg a szerelmet a játéktól. Az igazi szerelem felforgatja az egész életedet, fütyül a körülményekre. A játékot viszont hozzájuk lehet passzítani.

Most minden sor, minden dalszöveg, ami a fejemben volt, ugyanarra a szóra végződött, szerelem.

Nekem veled kell lennem, csak így tudok élni.

Nem akarok vele lenni, de az a baj, hogy nélküle sem. Nem akarom, hogy emlékezzen rám, de azt sem, hogy elfelejtsen.

Engedd meg, hogy felfrissítsem a memóriád. Én voltam az egyetlen, aki meghallgatta a problémáid. Én voltam az egyetlen, aki figyelt rád. Csak én álltam melletted, amikor mindenki mondta, hogy hagyjalak. Én álltam ki érted. Én voltam az egyetlen, aki szeretett, annak ellenére, hogy semmi okot nem adtál erre. Én voltam az egyetlen, aki ott volt neked, amikor senki más.

Ér neked egyáltalán valami többet, mint ő? Van valami, amit nem tennél meg ő érte? Nincs? Akkor miért nem vagy most is vele? Miért hagytad ott? Gondolod lesz még valaki az életedben, aki ilyen fontos lesz neked? Gondolod, hogy lesz még valaki, aki így fog viszont szeretni? Mondd, mire vársz még?

Néha a szerelem vonata egészen apró dolgokon siklik ki.

Ha elveszítjük egymást szem elől, te csak maradj ott, ahol vagy, én majd megtalállak, mert ha mindketten egymást keresve ide-oda bolyongunk, akkor elkerüljük egymást és soha nem találkozunk. Valakinek tehát mindig ott kell maradnia, ahol a dolgok történnek, valakinek ott kell várnia, különben soha többé nem fognak találkozni. Hol is találkozhatnának máshol?

Eljön az a nap, amikor itt leszel és én nem engedlek el.

Van a nyíl, a vadász nyila. A vadászé, aki el akarja ejteni a vadat. Aki azért feszíti meg íját és lövi ki nyilát, hogy megszerezze őt magának. Meg akarja ölni, elejteni, becserkészi, céloz és a nyíl surranva hasítja a levegőt, és talál célba. A nyíl és a vad története itt véget ér. Ez a nyíl a véget jelenti a megcélzott számára. De van egy másik nyíl. Egy másik, amely nem a véget, hanem a kezdetet jelenti. Egy nyíl, amely célba vesz és eltalál. Eltalálja lelkedet és megöl. De nem téged, nem a lelkedet. Megöl valamit, az önzést. Mert attól a pillanattól, amikor ez a nyíl eltalál, már nincs benned önzés. Meglátod a másikat, akinek kezében ott az íj és már nem te vagy fontos, hanem ő. Már neki akarsz adni mindent, ami szép, ami jó, mindent ami te vagy. Mindent, amivel szebbé teheted számára a világot. Mert ez a nyíl a kezdet nyila volt. A szeretet kezdetéé. Igen, van ilyen nyíl.

- Hiányzol.

- Te is hiányzol.

- Akkor gyere ide. Szeretnék még egy éjszakát. Melletted szeretnék aludni még egyszer. Érezni akarom a szívverésed. Azt szeretném, hogy a fejed a mellkasomon legyen és a kezeim körülötted. Úgy szeretnék csinálni csak egy éjszakára, mintha nem csesztük volna el az egészet. Mintha még mindig az enyém lennél.

Nem vagyok különleges, egy hétköznapi ember, hétköznapi gondolatokkal. Nem állítottak nekem szobrot, a nevem hamarosan a feledés homályába vész, de egy tekintetben sokkal szerencsésebbnek mondhatom magam, mint bárki más. Egész szívemmel és lelkemmel szeretek valakit, és ez nekem bőven elég.

A kezedbe adtam, amiket eddig a legjobban féltettem. A szívem, a lelkem, a romokkal teli életem.

Olyasvalakit akarok, aki megbízik bennem és feltétel nélkül elfogad. Aki mindennel együtt szeret, beleértve a sötét és önző oldalamat is, mert mindenkinek van ilyen oldala.

Amikor a nyelve már az enyémet csiklandozta, csak akkor jöttem rá, hogy egy ideje én is a nyelvemmel környékezem őt. Abban a pillanatban, amikor ajkaink ismét összeforrtak, ő még szorosabban húzott magához, én pedig a hajába túrtam. Leírhatatlan és varázslatos pillanat volt. Megszűnt körülöttünk a világ.

Ígérd meg, hogy sosem felejtesz el. Mert, ha mégis, akkor nem megyek sehová.

Tudd, hogy örökké szerepelsz a tervemben.

Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan férfi, mint a többi száz- meg százezer és szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs rám. Számodra én is csak ugyanolyan nő vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De, ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon és én is egyetlen leszek a te számodra.

A hazugság nem létező biztonságérzetet ad és mi szeretünk biztonságban lenni. Óvintézkedéseket tenni, hogy elkerüljük a fájdalomnak még az árnyékát is. A hazugság tulajdonképpen menedék, groteszk féligazság, ízléses csomagolásban. De néha mindenkinek lehet egy gyenge pillanata. Csak sose felejtsük, hogy minden hazugságnak megvan az ára és ez többnyire az a fájdalom, ami elől el akartunk rejtőzni.

Folyamatosan eltöprengek, hogy van-e értelme. Csak gondolkodok, mást nem teszek, de az a baj, hogy mindig oda jutok, hogy szeretem. Miért? Bárcsak tudnám. Eddig jobban akartam szeretni, mint most. Most nem akarom, nem csak azért, mert nem érdemli meg, hanem mert belepusztulok, hogy nem tudok másra nézni. Hiába nézek rá akárkire, nem látok benne semmit, nem érzem, hogy meg kéne szereznem, hogy kell. De, ha rád nézek, akkor meglátom a mindent.

Csak arra az emberre haragudhatunk igazán, akit valójában szeretünk.

A tekintetedet bárki elkaphatja, de a szívedet csak valaki igazán különleges tudja.

Elmélyülten húzta a vonalat a homokban. Én csak mosolyogtam rajta, hisz olyan nevetségesnek tűnt, ahogy egy fiatalember erőlködik, hogy a kör mértanilag pontos legyen. Talán körzőt is használt volna, ha nem mérföldekre vagyunk a civilizációtól. Rajzoltak nekem már sok mindent gyermekkoromban, legtöbbször piros kis szívet, de egy idilli családi képre is emlékszem, amit valamelyik kis hódolómtól kaptam még évekkel azelőtt. De még senki sem akart nekem kört rajzolni a homokba az éjszaka közepén, de ő megtette.

- Tudod, sokat gondolkoztam, mit adhatnék neked a mai különleges napra.

- A születésnapom csak jövőhónapban lesz.

Megfogta a kezem és a kör közepébe állított.

- Mikor kisgyerek voltam, egy nap édesanyám lehozott a partra. Fogócskáztunk, homokvárakat építettünk, miután kellőképpen elfáradtunk, leültünk a homokba. Váratlanul a kezébe vett egy kavicsot, mellyel egy kört rajzolt. Felemelt és a kör közepébe ültetett. Majd azt mondta: van egy világ a lelkemben, talán pont ilyen alakja van, melynek te vagy a közepén. Megöleltem. Hosszú percekig csak álltunk egymásba fonódva, anélkül hogy bármelyikünk is megszólalt volna. Kapcsolatunk legszebb pillanatai voltak. Azóta évek teltek el. Az életem során rengetegszer kaptam már szívet képeslapra, bögrére vagy épp ágyneműre nyomtatva. De csak azon a nyári éjszakán, csak akkor egyszer, kaptam valakitől egy kört, amelybe egy egész világot zárt.

Mindenkinek van egy története, de a miénk mesébe illő.

Szívből akarok mosolyogni, de nem megy nélküled.

Ha te száz napot élsz, én kilencvenkilencet akarok, mert nem akarok nélküled élni.

Boldogan leheltem csókot magas homlokára, hisz tudtam, hogy most az egyszer ő nem fog eltűnni, miután újra kinyitom a szemeimet. Bizony ő a mai napig itt van, még akkor is, amikor tudatosan el akarom taszítani magamtól. Csak, mert szeret és érzi, hogy hiába a temérdek harc, a megszámlálhatatlan hallgatag pillanat, a mi sorsunk már egybefonódott. Nem érdekel már a múlt, elfogadtam a hegeket a szívem felett, csak arra koncentrálok, hogy kivé válhatok mellette és hogy ő is azzá az emberré váljon, akire mindketten büszkék lehetünk.

Már nem tudom, hogy mikor kezdtünk el úgy gondolni egymásra, mint társra. Nem emlékszem, hogy mikor döntöttük el, hogy életre szólóan akarjuk egymást. Honnan lett bátorságunk törött szíveket összeilleszteni? Egyszer csak szerelemben ébredtünk. Azóta sajátos bája van melletted a világnak. Az álmaid megbabonáznak, amikor mesélsz. Melletted szabadnak érzem magam. Veled elhiszem, hogy nincsen lehetetlen, hogy egyszer majd úgy lesz, ahogy álmodtuk. Ketten kéz a kézben a nagyvilágban. Egyszer majd elindulunk és vissza sem nézünk többé.