Persze, nem jó folyton csak menekülni, de megállni még egyedül nem merek.

Azért vagy, mert nem tudlak elfelejteni. A szemeimben őrizlek, a füleimben őrizlek, minden hűséges és makacs érzelmemben.

Arra készülök, hogy elhagyjam magam. Annyi mindent elhagytam már az életben, az nem lehet, hogy éppen magamat ne legyek képes elhagyni.

Ez majdnem szerelem volt. Az ilyen majdnem dolgoktól ennyire rossz az életem.

Több álom kell nekem és kevesebb élet.

Amíg ő él, jól van és boldog ezen a világon, én is megtalálom a magam boldogságát, még ha nem is mellette.

Szerintem képtelenség igazán kiszeretni valakiből. Azt hiszem, hogy ha szerelmes lesz az ember, igazán szerelmes, akkor az egy életre szól. Minden más csak élmény és illúzió.

Emlékeket szeretnék, tökéletes, nem zavarba ejtő pillanatokat. Nem akarok folyton töprengeni, csak élvezni azt, ami történik velem. Élvezni, hogy kapok.

Minden kapcsolatomban betegesen üldözési mániás voltam és azzal kergettem el az embereket magam mellől, hogy folyamatosan azt lestem, mikor és hogyan vernek át vagy csapnak be, hiszen engem úgysem lehet szeretni. Aztán meg elhitettem magammal, hogy jó nekem egyedül, közben meg minden este zokogva aludtam el.

Nem ő hiányzik, hanem aki lehetett volna.

Az emberi testben száztrillió sejt van és az én testem minden egyes sejtje szeret téged. A sejtjeink sorban elhalnak és újak születnek helyettük, nekem pedig minden egyes sejtem még jobban szeret, mint a régiek. Ezért szeretlek minden áldott napon jobban, mint egy nappal korábban. Ez tudományos tény.

Megfigyeltem, hogy a lelki sérülés százszor jobban fáj, mint a fizikai. Én például rengeteg sérülést hordozok magamban és nagyon nehezen viselem őket. Nem tudom elviselni, ha hűtlenek hozzám, nem tudom elviselni az érzelmi zsarolásokat, a veszteségeket egy kapcsolatban. Ez az oka, hogy már nem tervezek semmit, nincs jövőképem, nincsenek álmaim, a boldog jövő elérhetetlen távolságban van.

Ha szeretsz, vagyok neked mindig. Meghallgatlak, meghallgatsz. Figyelhetek rád és figyelsz rám. Beszélhetek hozzád és beszélsz hozzám. Ha szeretsz, nem csak te vagy, de én is vagyok. Ha szeretsz, mindig vagyok, ha szeretsz, mindig vagy. Ha szeretsz, nem csak neked van szükséged rám, de nekem is rád, mindig. Ha szeretsz...

Tudnod kell, hogy nem vágyom másik életre, mert ez az élet vezetett el hozzád.

Nem hiheted azt, hogy nem vagy elég. Ha valaki egy percre is ezt érezteti veled, menj tovább. Legyen erőd hozzá. Miért is maradnál valahol, ahol azt éreztetik veled, hogy kevesebb vagy? Az a gyenge emberek tulajdonsága. Az, aki őszintén ismeri minden oldaladat, tudja hogy tökéletelenül vagy tökéletes. Úgy akar az életébe, mert az apró tökéletlenségeiddel csalsz mosolyt az arcára.

Az én szerelmem nem tudott meghalni, de élni sem.

Minden kedves olvasónak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok! : )

A magad képére akartál formálni, én pedig azt hittem, hogy elfogadod, hogy ez nem sikerülhet. Mindketten tévedtünk. Játszma játszmát követett. Mígnem kihűlt minden. Fej, szív és ágy.

Akit bennem láttál soha többé nem leszek, mert amikor elmentél, az az énem elveszett.

Csalódás az, amikor hirtelen elszakad az a bizonyos selyemcérna, ami összefűzi az én szívem csücskét a te szíved csücskével. Újabb selyemcérna már nem szerezhető be, mert ami elszakadt, egyszeri volt és megismételhetetlen.

A hiányérzet olyan, mint egy üres váza, ami lezuhant az asztalról és darabokra tört. Már nem lehet összerakni, csak arra lehet gondolni, hogy milyen volt épen vagy milyen lehetne, ha ép volna.

Tudod, soha nem bántam meg, hogy megszerettelek, pedig felbolygatta ez a szeretet az egész életemet.

Aki képes kiszeretni belőled, sosem szeretett igazán.

Csak a szemedbe kellett néznem, hogy minden eszembe jusson. Minden, ami eddig volt, ami veled volt. Hiányzol mindennél és mindenkinél jobban. Nem fogtam fel semmit, hogy mennyire fontos voltál nekem. Te voltál a mindenem. A minden, amit sosem kaptam meg. A minden, ami sosem volt az enyém teljesen. Őrülten kellesz nekem. Az a szem, az a száj, minden. Mindent akarok. Veled örökké, veled mindig. Még nem sikerült elfelejtenem.

Nincs olyan dolog, ami jobban fájna, mint a búcsú. Főleg, ha tudod, hogy többé soha nem üdvözölheted őt újra.

Egy lány nem számít mennyire sokszor tagadja, de örökre emlékezni fog minden részletre, minden pillanatra, az emlékeinek minden darabjára, amit hátrahagytál neki. Nem számít, mennyire próbál felejteni, ez mindig ott lesz.

Az, hogy jó vagy, nem jelenti azt, hogy jó dolgok fognak történni.

A nők kétségbeesetten próbálkoznak építkezni a romokon, próbálják rendbe hozni a kisiklott, egyre boldogtalanabbá váló kapcsolatot. Hiszen kislány korukban a nők is sok mindent megtanulnak magukról és az emberi kapcsolatokról. Úgy nevelik őket, hogy elhiggyék, hogy a legfőbb, esetleg egyetlen céljuk a nagy ő-re várni, majd jó feleséggé és anyává válni, és megfelelni mások elvárásainak. A női szerepmodellek értelmében feladatuk boldoggá tenni a férjüket, családjukat és ha valami miatt megromlik a kapcsolat, az ő dolguk, hogy megpróbálják rendbe hozni.

Van egy dolog, ami még a reménytelen szerelemnél is rosszabb. Az, amikor az ember nem biztos abban, hogy reménytelen a szerelme.

Tudod, mindig bántott, hogy nem feleltem meg neked. De ma már inkább az bánt, hogy saját magamnak nem feleltem meg.

Sosem késő azzá válni, akivé már válhattál volna.

Még sosem éreztem senki iránt olyan erős vonzalmat, mint irántad. A tested és a lelked valósággal megbabonázott. Nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy az enyém leszel előbb vagy utóbb.

Számtalan embernek mondtam nemet, a te igenedre várva.

Az örökké valahogy mindig véget ér.

Nem elvesztem, hanem több lettem. Mert semmi mást nem akartam, csak hogy felejtsek, túl legyek, jól legyek és újra boldog legyek. Nem tettem hatalmas nagy dolgot, mindössze eldöntöttem, hogy talpra állok. Ez az én történetem. Mindenkié teljesen más. De egy ponton van hasonlóság. Abban, hogy minden fejben dől el.

Néha az ember túl fiatalon választ társat magának, aztán megváltozik, de a másik nem változik vele.

Rosszul állt neked, ahogy szeretni próbáltál.

Téged így szerettelek. Vakmerően, az első pillanattól fogva, ahogy megismertelek. Sosem számoltam a következményekkel. Meggyőztem magamat, hogy de igen, számolok velük, mert te is úgy akartad, úgyhogy próbálkoztam, de valójában nem törődtem vele, hogy mi lesz. Jobban akartalak téged, mint jónak lenni. Jobban akartalak, mint bármi mást az életben valaha.

Legalább 37-szer mondtam, hogy jól vagyok, köszönöm. De egyszer sem gondoltam komolyan.

Az örökkévalóságot adtad nekem megszámozott napokban.

Fontos vagyok, de nem a legfontosabb.

Én őszinte voltam és ő is, csak nem ezt akartam hallani.

Szeret, de nem akar tőlem semmit.

Ha túl gyakran bocsátasz meg valakinek, hozzászokik ahhoz, hogy gyakrabban bántson meg.

Van olyan dolog, amit hiába kérnék a Jézuskától.

Aki elhagy, az tud nélküled élni.

Minden alkalommal, amikor azt hiszem, hogy túl vagyok rajtad, újra látlak és ugyanott tartok, ahol azelőtt.

Magunkkal visszük azt, ami elől futunk. A fájdalom utánunk szalad.

Van úgy, hogy nem érzel semmit. Legalábbis ezt gondolod. Mintha semmi sem lenne benned. Pedig van. Méghozzá túl sok érzés. Annyi, amennyivel képtelenség lenne elbírni.

Ha egy reggel az ember felébred és észreveszi, hogy a szívéből eltűnt a düh, eltűnt a sérelem, akkor szerintem hálás lehet. Akkor a világmindenség megengedte, hogy megbocsásson.