Nem ez volt az első csókunk, de ez vált a kedvencemmé, mivel pont akkor történt, amikor a legnagyobb szükségem volt rá és jelezte az életem egyik legcsodálatosabb momentumát.

- Te férfi vagy, a férfiaknak vágyaik vannak.

- Miért, a nőknek nincsenek?

- De, természetesen vannak, de minket nem a vágyaink irányítanak.

Mindenki azt hiszi, azért született, hogy boldog legyen.

Minden fiú így gondolkodik. Azt hiszik, hogy bármilyen helyzetből kivághatják magukat a megfelelő szavakkal és mindig azt akarják, amit nem kaphatnak meg. Ez beléjük van kódolva. Ez a pasi egyszeregy.

Volt már valaha olyan érzésetek, hogy nem érdekelt semmi, csak az, hogy a másikkal lehessetek? Lényegtelen, hogy jó ember vagy rossz, ismered vagy nem, szereted és ez ellen nem tudsz semmit tenni. Az igazat megvallva nem is akarsz. Pont így érzem magam én is, amikor vele vagyok.

Az a helyzet a múltbéli titkokkal, hogy a jövőd minden egyes percét a fal építésével töltöd, amellyel elrejtheted a szörnyeteget. Meggyőzöd magad arról, hogy elég szívósra és vastagra sikeredett, és egy nap, amint felébredsz és ez a borzalmas emlék nem sejlik fel előtted azonnal, megengeded magadnak a szabadságot és elhiszed, hogy az egész végérvényesen, örökre ködbe veszett. Amitől csak még fájdalmasabb lesz, amikor ráébredsz, hogy a betonfal valójában átlátszó és törékenyebb, mint valaha.

Ha azt hiszed, hogy a kocsidra, a pénzedre vagy az ajándékaidra vágyom, akkor nagyon tévedsz. Valójában az idődre, a mosolyodra, a kedvességedre, az erődre vágyom és arra, hogy én legyek számodra a legfontosabb.

Van egy pillanat, amikor te döntesz. Beleszeretni valakibe egy pillanat műve, de ebben a pillanatban te döntesz, hogy belemenjek vagy sem? Ez a másodperc a tied. Még szabad vagy. De, ha már döntöttél, akkor nem. Ha már fészket vertek benned a vágyak és ott szaporodnak, azért már felelsz. Amilyen könnyű belemenni, annyira nehéz kijönni.

Az, hogy hogyan érzem magam a bőrömben, egyáltalán nem magánügy. Az, hogy hogy vagyok, hatással van a családomra, a páromra, mindenkire, akivel kapcsolatba kerülök.

Ugyanarra az égre nézni, amire te is, még egy hétköznapi látványt is képes megváltoztatni. A legkisebb gesztusodra is remény és kétségbeesés közt ingadozom. A szívem egy dallamot kezd játszani. Van neve is ennek az érzésnek. Azt hiszem, ezt hívják szerelemnek.

Lehet, hogy a bosszú börtön, de a saját börtönöm.

- Furcsák az emberek. A szomorúság mindig eltűnik és csak a szép emlékek maradnak meg. Az ember bármiről szívesen elfeledkezik.

- Így élhetünk csak tovább.

- A szerelem pont olyan, mint a gyertya. Ha kialszik a láng, örökre úgy is marad.

- És a diliboltos gyertya? Amit sose lehet elfújni?

Kit érdekel a zene? Kit érdekelnek a szavak? Nekünk ott van a rengeteg együtt töltött idő. Az a sok értékes emlék, még a legapróbb dolgokról is.

Mindig is úgy képzeltem el a szerelmet, mint egy monoton, lüktető érzést, ami sosem csitul. Hittem, hogy az igaz szerelem örökké tart és irigyeltem a nagyszüleimet, akik már tinédzserkorukban megtalálták egymásban a lelki társat. Én csak hánykolódtam az érzelmek hullámain, majd hajótöröttként új tutaj építésébe kezdtem, hátha a következő alkalommal megúszom a pusztító vihart. Kutattam a szerelem szigetét, miközben az talán csak egy tengerészlegenda, ami addig él, amíg kétségek nélkül hiszek benne és el nem kezdem keresni.

A szeretethez az őszinteség is hozzátartozik.

Van benned valami, ami megismételhetetlen. Akkor is, ha ebben a pillanatban nem érzed. Biztosan megnyilvánult már. Talán csak egyetlen egyszer. Talán csak azt hitted, hogy szemfényvesztés. Lehet annyira törékeny volt, hogy el sem merted hinni, hogy ez veled történik. Nem hitted, hogy ez is te lehetsz. Keresd meg és küzdj érte. Küzdj meg a csapongó démonjaiddal és tartsd mindennél erősebben. Erre születtél, ezt kell tenned.

Az álom minden napközben elkövetett rossztól megtisztít minket. Az álom az a néhány óra, amelyet a lélek kitakarítására fordítunk.

Ahol már nem szeretnek téged vagy te nem tudsz szeretni, onnan tényleg tovább kell menni, mert a kapcsolat nem működik tovább. De, ha csak egyetlen élő szeretet szál él még, képes a legnehezebb emberi természetet is elviselhetővé tenni.

Eleinte próbáltam hamu alatt tartani a szenvedélyt, de mindhiába. Újra és újra fellángolt. A hónapok során annyira hozzászoktam az olthatatlan láng melegéhez, hogy amikor újfent eloltani vágynám, reszketek nélküle. A szó szoros értelmében szenvedek. Így hát feladtam, hogy harcoljak ellene. Most már a lelkem is eladnám, ha csak egy pillanatra tökéletes ajkad újra birtokba venné enyémet. Még, ha tudom, hogy az érintésed fájdalmasan perzselő lenne. Nem érdekel. Szeretnék vakmerőn játszani a tűzzel, hiszen nincs mit veszítenem.

Új életet kezdeni és még véletlenül sem visszafordulni a legnehezebb.

Minden emberben van valami szerethető. Ha ezt megtaláljuk, mint a mágnes összevonz vele és minden más zavaró, és taszító elfelejthető.

Teljes az, akinek érzései vannak. Aki mer hibázni és nem sírni felette, hogy Úristen, most mi lesz. Mi lenne, megy tovább és harcol, addig amíg el nem éri a célját. Kimutatja, ha szeret és nem fél összetörni. Miért is félne? Hiszen tudja magát adni, hogy is ne tudná. Ismeri a saját lelkét, minden egyes gondolatával tisztában van, így nincs miért félnie. Nem a pillanatban találja ki magát. Ő már ismeri a lelkét. Nem gagyog butaságokat össze-vissza, tudatos. Tudja, hogy mit akar az élettől és hogy mennyit várhat el magától. Nem a festék vagy a ruha teszi vonzóvá, hanem a fellépése. Ragyog, tündököl, képtelenség elmenni mellette. Tisztában van azzal, hogy butaság a tökéletest keresni, mert olyan nincs. Olyan viszont van, amikor találsz valakit, aki elfogad úgy, ahogy vagy. Hiszen legbelül valójában mindannyian arra vágyunk, hogy azért szeressenek, amilyenek vagyunk. Érezni, hogy elég az, ami vagyok.

Nagyon keskeny vonal választja el a gyönyört a fájdalomtól. Megmutathatom neked, hogy milyen gyönyörteli lehet a fájdalom. Most még el sem hiszed, de pontosan ezt értem a bizalmon.

Itt vagy a szívemben, ami azt jelenti, hogy nem lehetsz távol tőlem soha.

Kétféle ember van. Az, aki kihasználja az alkalmat és az, aki megteremti.

A férfiakhoz egy dolog szükségeltetik, mégpedig mérhetetlen türelem.

A szerelem az egyetlen dolog, ami képes felülírni mindent. Igen, az egész élethez való hozzáállásodat is.

Valahogy mindig beengedjük őket és nem értjük, hogy miért nem merünk jobban lenni. Miért fog vissza annyi kéz, miért lépik át hívatlanul a küszöböt. Csalfák és árulók, álom nélküli emberek. Mégis minden fogadalom ellenére hallgatunk rájuk. Azt hisszük, ők jobban értik ezt az életet. Elveszünk valahol útközben és néha már túl későn értjük meg, hogy csak a mi belső világunk békéje számít.

Semmi a világon nem ér annyit, hogy elforduljunk attól, akit szeretünk.

A szerelem nem könnyű. Harcolni kell érte, mert ha egyszer rátaláltál, soha nem lehet mással helyettesíteni.

Az embernek kell, hogy legyen társa az életben. Egy értékes partner és ha ez megvan, akkor gazdagabb, mint bármelyik király vagy királynő az egész Földön.

Ugyan most minden reményteljesnek tűnik, de a kapcsolatunk egyszer-egyszer biztosan viharba kerül. Látlak majd sírni, veszekedni is fogunk, de biztosan tudom, a dühhullám csillapodásával hamarosan kibékülünk, mert mi együtt vagyunk egy egész.

A búcsúzás pont attól szép, attól olyan fájó, hogy elfelejtesz mindent. Elfelejted a helyet, az időt és a sérelmeket. A búcsúzásnál csak egy dolog számít, a találkozás. Ahogy megpillantottad őt először, ahogy rád nézett, ahogy a pillantásaitokból megszületett egy szerelem. A búcsúzásnál csak az örömöt érzed, azt hogy nem akarod elveszíteni ezt az érzést, mert félsz, hogy többet nem élheted át újra. Pedig de. Lesz még rózsaszín köd, lesz még másodpercek alatt mindent megváltoztató pillantás és lesz még egy teljesen új találkozás.

Ha nincs itt, az nem azt jelenti, hogy magamra hagyott, csupán azt, hogy még úton van.

- Miért nem mondod, hogy te előre szóltál és esünk túl az egészen?

- Nem használok ilyen kifejezéseket. Nem lendítik előre a dolgokat.

A szerelmi állapot az egy őrület, az ember folyton a másikra figyel. Nem vagy tudatában, de szüntelenül a másikra gondolsz. Csak adsz, egyre csak adsz. Ami fárasztó, nem tarthat örökké. A legkisebb törésre csalódást érzel. Idővel persze megtanulod, hogy ezek a csalódások is benne vannak a pakliban, hogy nem lángolhatsz éjjel-nappal a szerelemtől. Nyilván vannak olyan pillanatok, amikor nem látsz, nem hallasz, amikor magadba fordulsz. Azt meghallod, hogy ezt a szemedre vetik, de hát mindegy, fáradt vagy. Ennek ellenére továbbra is adsz, csakhogy azt veszed észre, a másik néha nincs ott, hogy kapjon.

Hiszek a megtisztulásban, a vétkek feloldozásában. Abban, hogy meg kell állnunk és szembe kell néznünk mindennel. Törekednünk kell, hogy könnyűvé váljunk, mintha csupán kristály tiszta víz alkotna mindent. Le kell tennünk a múltat és mellé a fájdalmat. Át kell alakítani. Át kell alakulni. Hiszek a megszerzett sebek fontosságában, emlékében. De a forradást kifele kell löknünk magunkból, hogy csak a felszínen hagyjanak üzenetet. Hiszek a feltámadásban. Abban, hogy minden csatát megnyerünk és a víz egyre tisztább, értékesebb lesz. Minél tisztábbak leszünk belül, annál távolabb látunk majd. Végül pedig mindent megértünk.

Ahogy a parfüm illata lassan elpárolog a bőrünkből, úgy szöktél ki végleg az életemből, az emlékeimből. De én nem akartam, hogy a feledés homályába merülj, hiszen olyan kevés közös emlékünk van. Ha már nem adatik meg, hogy újak szülessenek, a régieket ne veszítsem el. Így régebben sok időt töltöttem azzal, hogy mindenhol téged kerestelek. Ha fájt valami, ha csalódtam, ha védelemre volt szükségem és főként akkor, amikor dühös voltam. Bejártam a város azon részeit, ahol nyomot hagytál. Naivan hittem, hinnem kellett, hogy az eltűnésedet csak megrendezted és majd felbukkansz egy-egy ablak mögött vagy kisétálsz egy ajtón, és megmagyarázod, hogy miért hagytál magamra. Ám, ahogy az évek teltek, rájöttem hogy hiába kereslek, te már nem fogsz jönni. Megrögzött ragaszkodásomat kénytelen voltam elengedni, hiszen elmentél örökre. Idővel elfogadtam, hogy elhagytál. Aztán egy nap a tükörbe nézve felfedeztem, hogy hatalmas a szemem és telt az ajkam, kiköpött mása a tiédnek. Megkönnyebbülten mosolyogtam. Hiszen éveken keresztül kétségbeesve kerestelek, pedig mindvégig velem voltál.

Tudom, hogy nem te vagy. Nem lehetsz, most nem. Egyik sem. Pedig mennyi arc, szépek, mosolygósak, érdekesek. Jönnek szembe, de hiába. Lehet szép, lehet mosolygós, lehet bármilyen vonzó. De egyik sem az enyém, mert nem a tiéd. Nem te jössz szemben az utcán, nem a te szemed néz a szemembe, nem a te ajkad mosolyog vissza rám. Mégis minden arcban látlak, reméllek, várlak. Akkor is, ha nem te vagy. Mert én mégis várom a csodát, várlak téged.

Akinek szeretetet adsz, annak mindent megadsz.

Lehet, hogy azért van akadály előtted, mert nem biztos, hogy arra kell menned.

Ha a szerelem kicsúszik az ember ujjai közül, soha nem kaphatja vissza. Örökre elveszett. Az ember találhat új szerelmet, de soha nem ugyanazt.

Ezek voltunk mi. Talán csak egy múló pillanat, talán ennél jóval több. Te magad voltál mindaz, amit mások egy életen át keresnek, de én megtaláltalak. Már nem akarom elfelejteni egyetlenegy percét sem. Így sem. Így sem, hogy már tudom a történet végét. Emlékezni szeretnék rá, ameddig csak élek, mert most már biztosra mondhatom azt, hogy te magad voltál az élet. Igen, te.

Egy igazi nő kerüli a drámát. Tudja, hogy az ideje értékes és nem vesztegeti lényegtelen dolgokra.

Tűzben, vízben, madarak röptében téged kerestelek. Fák remegésében, szelek ostromában téged kerestelek. Szeretők tenyerében, haragosok öklében téged kerestelek. Fiúk csókjai között és boldog ölükben téged kerestelek. Örömben és szomorúságban, részegen és szomjúságban téged kerestelek. Fenn és lenn, mindenütt téged kerestelek.

A legszebb dolog, amit viselni tudsz, az az önbizalom.

A szememet lehunyva hagytam, hogy az első csókja kellemes lebegésbe repítsen. Selymes volt, mégis férfiasan keserű, mint az étcsokoládé, amelyet fanyarsága ellenére is kíván az ember.

Igenis vannak helyzetek, amikor dönteni kell. Oda kell állni az egyik oldalra és vállalni kell a következményeket. Elválsz vagy nem, szereted vagy nem, megcsalod vagy nem, átvered vagy nem. Mert a valóság szubjektív és a döntésed lesz a realitás.

Helyszínek, érzelmek színterei, ahol sorsok fordulnak. Ahol a kezdet véget vet a múltnak, a vég pedig egy új kezdetet ígér. Ahol, ha egy pillanatra megállunk, érzések hada támadja meg a szívünket. Hiszen ott, azon a helyszínen eszünkbe jut, hogy itt kezdődött minden.

Az érzelmek általában nem a semmiből jönnek. Minden az alapozáson múlik.

Ha hibázunk a szerelemben az nem azt jelenti, hogy már nem szeretünk.

Azt mondják, hogy már az első percben tudni fogod, ha az igazival találkozol. Egy napon, valóban így is lesz. Találkozol valakivel, de hogy pontosan mit is kéne érezned? Honnan érezheted valakiről már a kezdetektől fogva, hogy ő az? Talán a mosolya. Talán, amikor majd rád néz, szüntelen azt érzed minden porcikádban, hogy ilyen tökéletes emberrel még soha az életben nem találkoztál. Talán lesz valami a kisugárzásában, ami másodpercek alatt olyan hatással lesz rád, hogy képtelen leszel tovább élni nélküle. Talán pusztán meglátod őt és a szíved olyan hevesen kezd majd el verni, mint korábban még soha. Talán akkor találkozunk az igazival, amikor úgy érezzük, mintha egy hosszú utazás végéhez közelednénk és végre hazatérnénk.

Mennyi lehetetlen, mennyi kifogás. Szeretném, de nem lehet, mert és mennyi lehetetlent tudsz felsorolni. Miközben az élet a lehetőséget hozza el. A te millió lehetetlen utad után az ő egy lehetséges útját. Ha végül engedsz neki. Ha akarod, ha vágysz rá, ha magadénak érzed, ha hiszel benne és magadban. Igen, akkor nem lesz egyetlen lehetetlen sem vagy mégis. Én tudok egyet. Egy lehetetlen mégis van. Mert ez több akaratnál, hitnél, elhatározásnál. Több nálam. Igen, van lehetetlen. Mást szeretni így.

A magunk sorsának csak mi lehetünk a kovácsai, én legalábbis így hittem. De közben rá kellett jönnöm, hogy ehhez nem mindenkinek lehet elég ereje.

Hogy lehetne elegem a szerelemből? Hiszen ez talán a legnagyobb kincs az életemben, mint ahogyan te is mondtad, ha a szerelem egyszer létrejött, nem válhat már semmivé. Ha meghalok, a szerelmem akkor is megmarad, ott marad majd azoknak a lelkében, akiket szerettem és azokéban, akik szerettek.

A szerelem vagy egyszerűbben a kapcsolattartás bizony tapasztalat kérdése is. Olyan, mint jól zongorázni. Nemcsak ihlet, átélés és tehetség kell hozzá, hanem gyakorlás, technika és rutin, főleg saját erősségeink és gyengéink pontos ismerete.

Úgy gondolom, hogy a szerelemre nem szabad egy életet alapozni. De talán az a lényeg, hogy valaminek teljesen át tudjuk adni magunkat és ne aprózzuk el az érzéseinket.

Azt akarom, hogy ha ránézel vagy beszélsz más lányokkal, akkor az összesben engem keress.

Nem én választottalak, hanem a szívem.

Tudlak-e valaha rettegés nélkül szeretni? Fogok-e valaha úgy a szemedbe nézni, hogy közben ne arra gondoljak, hogy mikor fakul gyűlöletté a csillogás? Lehet-e valaha harmóniában a szívem az agyammal úgy, hogy közben biztonságban érezzem magam melletted? A boldogság alapja talán a lelki kiszolgáltatottság. Bízhatok benned olyan vakon, mint magamban? Nem szerethetek ésszel, hiszen a szerelem maga az esztelenség.

Egy kapcsolat fejlődése olyan, mint a folyók egyesülése. Fokozatosan történik meg, mielőtt a tengert elérik. Különbözőek a gyökereitek, ahonnét eredtek, de útközben bizonyos részeitek megtalálják egymást. Azután, ahogy telnek az évek, újabb és újabb részek egyesülnek a lelketekben egyre nagyobb folyamokká. Soha többé nem lesztek már az a kicsi patak, aki voltatok, de cserébe tiétek az óceán.

- Neked mi a szex?

- Számomra menedék. Olyan tűzforró odú, ahol elrejtőzhetek a világ hibákat kereső tekintete elől. Ahol valóban önmagamat adhatom és ezáltal istenien tökéletes lehetek. Ahol meztelenül, kikövetelt álarcok és jelmezek nélkül létezhetek. Ahol a nyelvek nem ostoroznak, hanem dicsérnek. Ahol a vágyam nem szégyen, hanem erény. Ahol még a pofon sem a gyűlölet eszköze.

Nagyon megszerettelek. Jobban, mint gondolnád.

Létezik az életünkben olyan személy, akinek a hiánya sokkal jobban fáj, mint minden probléma vele.

Millió különböző módon mondható, hogy szeretlek. Például, hogy kapcsold be a biztonsági övet, vigyázz magadra, pihenj egy kicsit, a kedvencedet főztem.

A legjobb nevetés az, amikor nincs konkrét okod a nevetésre, mégsem tudod abbahagyni. Akkor minden másról megfeledkezel. Megfeledkezel a világról és magadról.