Mennyi változáson megyünk keresztül. Szívünket betakarja a sár és a por. A megváltást várjuk és a feloldozást keressük mások szemében. Elfelejtjük, hogy tisztulásra vágyunk. Elfelejtünk a nagy teher alatt mindent. Le kell ásnunk, el kell pusztítanunk, ami már régi és lehúz. Mindent, ami megmérgez. Egyedül így lesz esélyünk újra felismerni az értékeinket.

Valakinek végre elégnek kell lennie ahhoz, hogy elég legyek a számára.

Kicsit talán késve, de eldöntöttem, hogy mit akarok. Veled akarok lenni. Téged akarlak. Nem érdekelnek sem a kiskapuk, sem a visszaút lehetősége. Fel akarom égeti a hidakat magam mögött. Csak az a fontos, hogy te mellettem maradj. Hogy a kettesben átélt pillanatokat teljesen, hiánytalanul megélhessük. Együtt haladjunk az idővel előre. Egyetlen mosolyodat sem szeretném elszalasztani. Már nem a saját érdekem az elsőrendű.

Minél többet hiszel el a szerelemről, amit megkaphatsz, annál több jelenik meg az életedben. A legkiszámíthatatlanabb időpontban talál meg, akkor, amikor nem is gondolnád. Talán egy nappal előtte azt mondod, soha többet nem fogadod el az eddigieket, másnap meg ott ülsz vele szemben és már azt sem tudod, hogy kerültél oda, csak abban vagy biztos, hogy most minden más. Beszélgettek és minden olyan egyszerű, tiszta, mintha együtt bármire képesek lennétek. Gyorsan észhez kapsz, visszarángatod magad a földre, mert ez az egész túl szürreális. Ilyen csak a fantáziádban létezik vagy a filmekben, de kizárt, hogy ezt te megtapasztald. Pedig ott vagy benne. Minden egyes pillanatban érzed, mintha ezer éve ismernéd, valahogy együtt minden jobban működik. Aztán, ahogy kiszállsz a pillanatból és visszakerülsz az életedbe, rögön elméleteket kezdesz gyártani. Nem mered elhinni, hogy ez valóságos, hogy ilyen lehet. Szabotálni kezded a kapcsolatot, mert nem ismered, nincs rá mintád, azt sem tudod, hogy mi várhat rád. A menekülés biztosabb, a könnyebb utat választani felüdülés és egyben fájdalom, hiszen jól tudod, hogy csak egy valamire vágysz. Arra, amit akkor éreztél, amikor együtt voltatok. Olyankor egy picit olyan, mintha végre élne az a részed is, amiről addig azt hitted, hogy nem is létezik. Ő ugyanezt mondja. Félelmetes, mert egy szót sem kell mondanod, ugyanazokról az érzésekről mesél és mégsem lép, és mégsem változtat. Pontosabban megteszi, a maga módján. Apró lépésekkel, félig a biztonságos, jól megszokott világában éli tovább az életét. Nem azért, mert nem érzi azt, amit te, hanem csak azért, mert nincs rá készen. Retteg mindentől. Az érzésektől, a változástól, attól hogy ez az egész más. Mintha ezer éve ismerne. Talán ő is elmondja, arról is beszél, hogy számára ez félelmetes és félti magát. Te pedig nem akarod meggyőzni. Egy percre sem szeretnéd győzködni arról, hogy a jól megszokott ugyanolyan veszélyes lehet, mint az ismeretlen. Vagy hogy ahhoz, hogy megkapja a különleges életet, amiről mindig olyan lelkesen mesél, tennie kell egy lépést a kiszámíthatatlan felé. De egyébként is, mit jelent az, hogy kiszámítható vagy kiszámíthatatlan? Mindenesetre szépen elfogadod a döntését és nem gondolsz már többet rá. Tudod, hogyha egy szép napon felbukkanna az életedben, talán minden ugyanolyan lenne. Ott állnátok egymással szemben, ő meg csak azt tudná kérdezgetni magától, hogy mi lett volna ha. Mi lett volna, ha bátor? Mi lett volna, ha elfogadja, hogy megérdemli a boldogságot? Pedig csak el kellett volna fogadnia, hogy szenvedett már eleget és itt az ideje annak, hogy boldog legyen, mert megérdemli. Ám a legnagyobb ajándékot is csapdának látta, így inkább elsétált mellette. Hiszen ő még mindent annak lát, mert még mindig nem hiszi el, hogy az életet lehet másképp is élni.

A pulóveredben alszom három napja és olykor hallom, hogy éjjel azt súgja finoman a fülembe, hogy utánad vágyódik és olyankor magával sodor, szóval ezért hordom azt hiszem éjjelente.

Oda kell, hogy figyelj rám. Éreznem kell, mert másképp nem tudom visszaadni neked. Azt, ahogy rám nézel. Azt, ahogy hozzám érsz, mert ha nem érzem, hogy szükséged van rám, nekem sem lehet rád szükségem vagy ha lesz is, csak fájni fog. Az meg kinek kell?

Csak azért, mert te egy teáskanál érzelmi színvonalán állsz, nem kell másokról is ezt feltételezned.

Kis darabkáját is jobb birtokolni egy igazi férfinak, mint teljesen magadénak tudni egy átlagosat.

Már attól jobb embernek érzem magam, hogy gondolok rád. Eközben tisztában vagyok azzal, hogy nem lehetsz az enyém. Teljesen semmiképpen. Te minek neveznéd ezt a helyzetet? Én a tiltás gyönyörének.

Amikor kifogások mögé bújsz, valójában elkezdesz magadnak hazudni. Ha pedig ezt teszed, akkor egy idő után elkezded nem szeretni magad, de folyamatosan átégsz attól, nehogy kiderüljön, hogy mennyire bizonytalan vagy, miközben sokan erősnek gondolnak. Emiatt elkezdesz játszmázni, mert mindenáron meg akarod győzni a másikat az igazadról, holott valójában elmenekülsz a felelősségvállalás elől, hogy mindezért igazából te vagy a hunyó. Ennek a folyamatnak az az eredménye, hogy már alig vagy nem is szereted saját magadat sem.

Ha valakivel már egy éve együtt jársz, az jelentheti azt, hogy szereted, de azt is, hogy csapdába kerültél.

Az embernek szüksége van arra, hogy fontos legyen. Ez az egyik legalapvetőbb emberi igény. Ha valakivel nem törődnek, annak az élete hanyatlásnak indul. Ha nem érzi, hogy fontos valakinek, legalább egyvalakinek, akkor az egész élete jelentéktelenné válik. Ezért a szeretet a lehető legjobb terápia.

Egyszer mind hittünk a szerelemben, majd jött valaki és ezt az üveggömböt ripityára törte. Sérültünk és mit sem törődve a szívünk darabjaival már nem hittünk többé vagy már nem úgy, mint amikor azt éreztük minden porcikánkban, hogy ez örökké tarthat. Minden újabb hit mögött lett egy mégse, egy talán nem kéne és ezzel tökéletesen megmérgezzük azt, hogy bizalmat szavazhassunk a másiknak. Pedig, ha egyszer összetörik, ha egyszer elsétál, az nem igazi. Nyomában sincs annak, aki majd kitart melletted. Annak, aki a két kezét összefogja tenni azért, mert te vagy neki.

Elegem van, hogy nem lehetsz velem. Utálom, hogy nem csókolhatlak meg. Utálom, hogy nem bújhatok hozzád. Utálom ezt az egészet már.

Micsoda hatalom valaki más félelmét a kezünkben tartani és megmutatni neki.

Számodra nem én vagyok a megfelelő ember, ezért véget kell, hogy érjen, még akkor is, ha számomra te vagy az.

Tegyél úgy, mintha jobban tetszenél neki, mint ő neked. Olyan ez, mint autót vásárolni. Képesnek kell lenned rá, hogy bármikor kiszállj.

Csak a legelső találkozás első perceiben látjuk igazán, hogyan néz ki a másik, mert azután már csak egy benyomást látunk, amit erősen árnyal, hogy mit gondolunk az illetőről.

A visszatérés sohasem lehet véletlen. Azért térünk vissza valahova, hogy megváltoztassunk vagy jóvátegyünk valamit. Néha maga az Úr ragad galléron bennünket és térít vissza oda, ahol kisiklottunk a markából vagy azért, hogy beteljesítse ítéletét, vagy azért, hogy adjon nekünk egy második esélyt.

Másra haragudni mindig sokkal egyszerűbb, mint saját magunkat okolni.

Akit szeretsz, engedd el, ha visszatér, az biztos jel.

Tudod, az amikor kitartasz valaki mellett tűzön-vízen át és megadnál neki mindent, mindegy hogy az milyen áldozatokkal jár, az a szerelem. Ha szeretsz valakit, akkor nem állsz le soha. Akkor se, ha hülyének néznek vagy neveznek, akkor se, akkor pláne nem. Egyszerűen nem adod fel, mert ha feladnám, ha hallgatnék a világra, továbblépnék és keresnék valaki mást, akkor az nem szerelem lenne, hanem akkor az valami eldobható dolog lenne, amiért nem érdemes harcolni.

Egy éve már, hogy nem engedhetem meg magamnak a gyengeséget. Aztán ma valahogy végre túl könnyű lett itt belül. Talán helye lett az új reményeknek.

Minden, ami van, lehetett volna másképp. Miért ne? Minden útelágazásnál mehetek jobbra is, balra is. Ha jobbra megyek, mehettem volna balra, ha balra megyek, mehettem volna jobbra. Na és? Nincsen helyes út, bármerre is megyek, bajba kerülhetek, akadályokba ütközhetek. Csak önmagamat szomorítanám ok nélkül, ha azt képzelném, amikor baj történik, miután jobbra mentem, hogy jaj, balra kellett volna mennem. Mivel az időt nem lehet hátramenetbe kapcsolni, sohasem fog kiderülni, mi történt volna, ha balra mentem volna. Nincs rossz döntés. De újra és újra kell dönteni, nem szabad hátra nézni, mindig csak előre haladunk.

Már nem olyan világban élünk, ahol akkor is a férfi mellett kell maradni, ha az megcsal.

Sírni támadt kedvem. Nem holnap, nem a következő pillanatban, hanem abban a bizonyos percben, amikor szembesültem azzal, hogy nem tudom utolérni az egyetlen embert, aki most meg tudna nyugtatni.

A legjobb hazugságok mindig tartalmaznak némi igazságot.

Utálom, hogy nem lehet téged utálni.

A férfiak szeretik, ha felnézhetnek a nőre, aki időről időre meglepi őket valami váratlan képességével. Egy jó nő nem ijed meg, ha ki kell cserélni a lámpakörtét, ha csöpög a csap. Képes illatos vacsorával várni a párját esténként, emellett pik-pakk elkészül reggel és a randi előtt sem piperészkedik többet a kelleténél. Tudja, hogyan készítsen el egy szép kontyot anélkül, hogy fodrászhoz kellene rohannia, a hűtőben található dolgokból klassz arcpakolásokat készít, hogy a bőre fiatal és szép maradjon.

Nem kell szuperhősnek lenned ahhoz, hogy megkapj egy lányt. A megfelelő lány kihozza belőled a szuperhőst.

- Miért nem indulsz el?

- Csak, mert az ember beszari. Könnyű elhatározni, de nehéz rászánni magad.

Az a baj azzal, ha az ember mindig mindent megkap, amire csak vágyik, hogy nem lesz felkészülve a csalódásra, amikor eljön.

Az élet már csak ilyen. Nem mi választjuk meg, hogy kivel mennyi időt tölthetünk.

A szerelem nem csak azt jelenti, hogy elvenni, képesnek kell lenni arra is, hogy lemondj dolgokról, hogy feláldozz valamit.

Én ismerem minden titkodat. Előttem semmi sincs rejtve, de én így is szeretlek és mindig itt leszek neked. Mindig.

Jó érzés boldoggá tenni. Az élet értelme ennyi. Így válsz te is boldoggá.

- Hogy lehet megküzdeni ezzel a sok ellentmondó érzéssel?

- Úgy, hogy kimondod az igazat.

Ugyanazzal a tulajdonsággal okozhatsz magadnak jót is, rosszat is.

- Nem vagyok féltékeny.

- De, az vagy és tudod, hogy ez mit jelent? Azt, hogy számítok neked. Hogy fontos vagyok neked. Mint ahogyan te is fontos vagy nekem. Ezért nem akarom a volt pasidat a közeledben látni, érted? Bízz bennem egy kicsit jobban, soha nem csalnálak meg. Ha igazán szeretsz valakit, nem teszel ilyet.

Ha szeretsz valakit, nem bírod elviselni a gondolatot, hogy elveszítheted.

A természet egyértelműen megmutatja, hogy ki az igazi társad, hogy kit válassz a hitvesedül. Ezért vonzódtunk, vonzódunk egymáshoz olyan nagyon, jobban, mint amennyire az emberek vonzódhatnak egymáshoz.

Semmi jó nem származik abból, ha olyasmiért hibáztatjuk egymást vagy neheztelünk egymásra, ami egyértelműen két emberen múlik.

A szeretetre minden lehetőséget ki kell használni, mert nem tudhatjuk, hogy meddig tehetjük meg.

Akkor sem tudok kevésbé szeretni, még ha a vesztembe rohanok is.

A boldogság kulcsa az, ha van mit tennünk. Ha szeretünk valakit és van miről álmodnunk.

A múlt kútja nagyon mély. Mély és zavaros. Ezért aztán kétszer is meg kell gondolnunk, hogy akarunk-e onnan meríteni.

Semmi jó nem származik abból, ha olyasmiért hibáztatjuk egymást vagy neheztelünk egymásra, ami egyértelműen két emberen múlik.

Mindenki abban hisz, amiben neki kényelmes.

A szeretet talán az az út, amely gyengéden visszavezet minket önmagunkhoz.

Ahogyan mi tisztában vagyunk azzal, hogy a férfiak nem szívesen beszélnek problémáikról, úgy ők is legyenek tisztában azzal, hogy mi viszont igen.

Időről időre mindent el kell veszítenünk. A családunkat, a munkánkat, a szabadságunkat, hogy rájöjjünk, hogy ezek a dolgok milyen sokat jelentenek és amikor minden durván összeomlik, amikor az élet már kilátástalan, amikor teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy mit tehetnénk, akkor kell a legerősebbnek lennünk, hogy csak azért is megmutassuk a világnak. Az akarat mindenre képes. A legreménytelenebb helyzetből is megtalálja a kivezető utat, mert mindig van egy holnap, mindig van miért újra kezdeni és amikor azt hiszed, teljesen magadra maradtál, észreveszed hogy van valaki, aki melléd áll.

A mosolyod a szivárványom. A nevetésed az otthonom, az érintésed a mennyországom.